Juhász Ferenc koordinálja az MSZP népszavazási kampányát

InfoRádió / MTI
2008. január 12. 19:13
Az MSZP elnöksége a várakozásoknak megfelelően Juhász Ferenc elnökhelyettest nevezte ki a népszavazási kampány politikai koordinátorának a szombati egri tanácskozáson.

Az elnökségi ülésen részletesen megvitatták, hogy a szocialisták milyen kampányt folytassanak a Fidesz által kezdeményezett népszavazás ügyében. Erről Szigetvári Viktor, az MSZP volt kampányfőnöke tartott előadást, aki Gyurcsány Ferenc felkérésére vállalta el a feladatot.

Az MSZP a kampány során beszélni fog a reformokról, azok eredményeiről és arról a meggyőződéséről, hogy az irány helyes, a kormányzatnak igaza van, amikor a változtatások szükségességét hangsúlyozza.

Az elnökség szintén a nap folyamán tárgyalt a párt szervezeti kérdéseiről, az ifjúsági szervezet működéséről, illetve aktuálpolitikai ügyekről.