Évente egy-két épület és néhány lakás vált le a távfűtési rendszerről, ugyanakkor sokan csatlakoznak ahhoz - mondta az InfoRádiónak a Főtáv Zrt. szóvivője.
Balogh Róbert közölte: szigorúbban lépnek fel és maradéktalanul betartatják a hatályos jogszabályokat a Főtávtól távozni szándékozó fogyasztók esetében. Alkalmazzák például azt a fővárosi rendeletet, amely előírja, hogy távhővezeték 200 méteres körzetében olyan fűtési mód nem létesíthető, amely többletemisszióval jár, vagyis jobban szennyezi a környezetet, mint a távfűtés.
Ez a szabály eleve kizárja, hogy az olcsóbb gázfűtésre térjenek át a lakók. Balogh Róbert szerint ez azért van így, mert télen a fűtés miatt kerül a legtöbb káros anyag a levegőbe, a szabály azonban megakadályozza, hogy mennyiségük tovább növekedjen.
Ugyancsak korlátozás, hogy amennyiben egy többlakásos épületből egy lakás szeretne leválni, a Főtáv elvárja a tulajdonosok száz százalékos hozzájárulását - fűzte hozzá a társaság szóvivője.
Balogh Róbert elmondta: az elmúlt években csupán néhány tucat társasházból keresték meg a Főtávot, tavaly pedig egyetlen fogyasztó sem vált le a távhőszolgáltatásról azután, hogy megismerte a jogszabályi feltételeket.
A szolgáltató nem veszi tudomásul annak a fogyasztónak a leválását, aki jogellenesen cseréli le fűtési rendszerét. Néhány ilyen eset történt csak - közölte Balogh Róbert, majd hozzátette: az ilyen ügyekben indított pereket sorra a Főtáv nyerte meg.
Korábban az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium lakásügyi titkárság-vezetője az InfoRádiónak elmondta: az idei panelpályázatok elbírálásakor már nem élvez feltétlen védelmet a távfűtés, vagyis bizonyos átalakítások megvalósítása esetén a lakóközösségek leválhatnak a távhőszolgáltatásról, a lépést azonban érdemes jól átgondolni.
Hanganyag: Tenczer Gábor