Rehabilitációs járadékot az kaphat, aki 50-79 százalékos egészségkárosodást szenvedett, és akit rehabilitáció nélkül nem foglalkoztatnának - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kiss Sándor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság igazgatási főcsoportfőnöke.
Az jogosult az ellátásra, akinek nincs keresete, vagy az legalább 30 százalékkal alacsonyabb, mint a balesete vagy más egészségkárosodása előtti hónapok keresetátlaga. A juttatás emellett annak jár, aki rehabilitációval még visszavezethető a munka világába. Mindezt az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet bírálja el.
A főcsoportfőnök elmondta: az idén megállapított nyugdíjak a tavalyiakhoz képest nem csökkentek olyan mértékben, ahogy azt a minisztérium prognosztizálta.
A tárca közlése szerint a tavalyihoz képest 6-8 százalékkal kisebb nyugellátást kapnak azok, akik idén mennek nyugdíjba.
Kiss Sándor viszont azt mondta: az is előfordulhat, hogy nem csökken a nyugdíj.
Hanganyag: Mong Attila