A palesztin külügyminiszter az izraeli-palesztin konfliktus megoldásával kapcsolatos elkötelezettség megerősítését látja George Bush amerikai elnök közel-keleti látogatásában.
Rijad Al-Malki a magyar kollégájával, Göncz Kingával folytatott budapesti tárgyalása után az InfoRádió kérdésére azt mondta: a találkozó bizonyítja, hogy George Bush látni akarja a tavalyi anapolisi békemegállapodás óta felvetődött problémákat.
"Mi úgy tekintünk erre a látogatásra, mint az Anapolisban megkezdett békefolyamat folytatására. Akkor abban állapodott meg egymással Izrael és Palesztina, hogy ez év végére megalakul a független palesztin állam. Ez a vizit mutatja, hogy az Egyesült Államok tényleg elkötelezett az Anapolisban lefektetett célok mellett" - fogalmazott a diplomata.
Rijad Al-Maliki nem reagált az InfoRádió felvetésére, miszerint Bill Clinton nyolc évvel ezelőtt, ugyancsak az elnöksége utolsó évében ugyanezzel próbálkozott, sikertelenül. Szerinte Anapolis garancia mindenre.
A külügyminiszter hozzátette: szükséges felállítani egy megfigyelő bizottságot, amely a tavalyi megállapodás betartását ellenőrzi.
Göncz Kinga, a magyar külügyi tárca vezetője szerint Magyarország minden segítséget megad Palesztinának a függetlenedés kérdésében, például a palesztin állami intézményrendszer kiépítésében.
"Keressük a lehetőséget arra, hogyan tudunk még segítségére lenni Palesztinának. Felvetődött, hogy esetleg fiatal diplomaták továbbképzését Magyarországon felajánljuk, hogy civil szervezetek kapjanak támogatást, segítséget, egyebeket" - ecsetelte a lehetőségeket a magyar diplomácia vezetője.
A két külügyminiszter a találkozó után keretmegállapodást írt alá a két állam együttműködéséről. A tárcavezetők ígérik, hogy a jövőben gyakrabban konzultálnak egymással.
Hanganyag: Nagy Tamás