Nagy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a változtatással összefüggő, korábban kiírt két tender közül az elsőt a közbeszerzési döntőbizottság állíttatta le, a másikat pedig év végén vonta vissza a gazdasági és közlekedési miniszter.
A vezérigazgató emlékeztetett: ez utóbbira azért volt szükség, mert a parlament a kiírás után magasabbra emelte a díjfizetési kategóriákat, és ez megváltoztatta a pályázat feltételeit.
Nagy Attila úgy vélte: a használatarányos útdíj bevezetési időpontjának eltolódása nemcsak azért rossz, mert a jelenlegi, átalány díjas rendszer igazságtalan, hanem azért is, mert a pályázat elbírálásáig a díjból befolyó évi több tízmilliárd forintot nem tudják az új rendszer kidolgozására fordítani.
Szigor és felújítás az M0-áson
Az M0-ás új szakaszának átadása után megkezdődik a jelenlegi részek felújítása - mondta az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezérigazgatója.
Nagy Attila emlékeztetett arra, hogy az M0-ás déli szakaszán - mivel nincs leállósáv - minden baleset hatalmas torlódásokkal jár, és olyan sűrű a forgalom, hogy baj esetén csak a másik irányból tudnak menteni.
A vezérigazgató hozzátette: igyekeznek sűrűbb ellenőrzésekkel kordában tartani a közlekedőket, az első negyedév végére elkészül a traffipax-rendszer, ettől kezdve jelentősen szigorúbban ellenőriznek.
Nagy Attila nem cáfolta, hogy "vér és verejték vár" az M0-áson közlekedőkre; az új pályaszakasz elkészülte után nekiállnak a felújításnak, és akkor fél-egy évig biztos, hogy "cumi van".
Hanganyag: Exterde Tibor