Szigorodik a közlekedési pontrendszer

Infostart
2007. december 28. 16:15
Január elsejétől szigorítják a közúti közlekedési pontrendszert. A szakemberek ettől a balesetek számának csökkenését várják, tavaly ugyanis több mint húszezer ember sérült meg közúti balesetben.

1200-1300 ember hal meg az utakon közúti közlekedési balesetben évente, ezért döntött úgy a kormány, hogy felülvizsgálja, illetve módosítja a jogszabályokat.

A legtöbb baleset továbbra is a gyorshajtás, ittas vezetés, vagy az elsőbbség meg nem adása miatt következik be - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón.

2007-ben kevesebb, mint 350 embernek vonták vissza vezetői engedélyét - ezt tűrhetetlennek nevezte az új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos.

18 pont után képzés


Kondorosi Ferenc hozzátette: a közúti közlekedésről szóló törvény két ponttal emeli a közlekedési bűncselekményekért kiszabható pontokat. Ha valaki összegyűjti a 18 pontot, akkor egy utánképzésen kell részt vennie, ezzel pedig csökkenteni tudja pontjainak számát.

Kondorosi Ferenc hozzátette: arra számítanak, hogy a szigorítások és a gyakori rendőri ellenőrzések miatt - ha addig nem változik a közlekedési morál - júliustól 3500-5000 ember jogosítványát kell majd bevonni. A jelenleg már kiosztott büntetőpontok érvényben maradnak, az elévülési idő pedig kettőről három évre nő.

Májusig türelmi idő

Az új büntetőpontrendszer január elsejétől lép hatályba. Szintén január elsejétől lép hatályba az objektív felelősség elve is, de május elsejéig türelmi időt alkalmaznak.

Ez azt jelenti, hogy addig csak figyelmeztetik az autóst, májustól viszont már büntetnek a rendőrök. A jövőben csak akkor lesz felelős a gépkocsi üzembentartója az elkövetett szabálysértésért, amennyiben nem derül ki, hogy ki vezette az autót.

Érdemes lesz magánokiratba foglalni azt is, ha egy barátnak adja valaki kölcsön az autóját, mert később, ha a szabálysértő esetleg nem vállalja a felelősséget, akkor az ellenkező esetben az üzembentartót terheli.

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást