Pályázhatnak a közalkalmazottak

InfoRádió / MTI
2007. december 26. 08:39
Januártól csak pályázaton megfelelt jelentkezőkkel lehet betölteni a közalkalmazotti álláshelyeket. A legalacsonyabb, "A" fizetési osztály első fokozatához rendelt bér 69 ezer forint 2008-tól.

Januártól csak pályázat alapján lehet betölteni a közalkalmazotti álláshelyeket. A törvénymódosítás kimondja, hogy 2008-tól csak olyan közalkalmazottat lehet kinevezni, aki a pályázaton részt vett és a pályázati feltételeknek megfelelt.

A felhívásokat legalább két internetes oldalon, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ, illetve a kiíró intézmény honlapján kell megjelentetni.

A 2007 nyarán elfogadott közalkalmazotti törvény módosítása alapján a pályázatban meg kell jelölni a betöltendő munkakört, a lényeges feladatokat, a pályázathoz szükséges iratokat, valamint a pályázat elbírálásának feltételeit és határidejét is.

Az új szabályozás alapján közzétették a fizetési osztályok első fizetési fokozataihoz rendelt béreket, valamint a magasabb fizetési fokozatok szorzószámait is. A jövőben ezt az éves költségvetési törvény rögzíti.

A 2008. évi költségvetés a legalacsonyabb "A" fizetési osztály 1. fokozatához rendelt havi illetményt 62.500 forintról 69.000 forintra, míg a legmagasabb "J" fizetési osztálynál 151.800 forintról 154.500 forintra emelte. A fizetési fokozatok szorzószámai úgy változtak, hogy az alacsonyabb fokozatokhoz valamivel kisebb, míg a magasabbakhoz kicsivel nagyobb szorzók tartoznak.

A közalkalmazott felmentése esetén a felmentési idő legalább
hatvan nap, de a nyolc hónapot nem haladhatja meg.