A Népszabadság arról ír, hogy a minap elfogadott, két évre szóló roma integrációs terv a foglalkoztatásra, a lakhatásra, az egészségügyre és az oktatásra fókuszál.
Teleki László szocialista képviselő a program ismertetésekor hangsúlyozta: csak akkor lehet eredményt elérni, ha összehangolt, komplex intézkedésekkel próbálnak a cigányság helyzetén javítani.
Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán a romák karácsonyi ajándékának nevezte a programot, és azt mondta: 2008 a romák valódi lehetőségeinek éve lehet.
Jövőre több pénz lesz a cigánytelepek felszámolására, egészségügyi prevencióra, átképzésre, több diák kaphat ösztöndíjat, ugyanakkor azt még nem tudni, pontosan mennyi jut a kormányzati cigányügyi programra. A lap két év alatt 10 milliárdos nagyságrendű összegről tud.
Az Európai Unió a 2005-2015 közötti időszakot a roma integráció évtizedének nyilvánította. Az ehhez kapcsolódó program soros titkári teendőit most éppen Magyarország látja el.
Csörte a Szent János Kórházban
Az ügyészségen és a bíróságon folytatódik a fővárosi Szent János Kórház ügye - számol be a Magyar Nemzet. Az intézmény főigazgatója bűncselekmények gyanújával tett feljelentést.
A laphoz került ügyészségi és rendőrségi dokumentumokból az derül ki, hogy a Központi Nyomozó Ügyészség többek között jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete és magánokirat-hamisítás miatt nyomoz.
A lap információja szerint különböző felújítások, beszerzések során követtek el sorozatos törvénysértéseket, akkor, amikor az intézmény orvos-igazgatója Havas Szófia MSZP-s országgyűlési és fővárosi képviselő volt.
A képviselő rágalmazás, jó hírnév megsértése és hamis vád miatt jelenti fel Kázmér Tibor jelenlegi főigazgatót.
Hanganyag: Szabó Zsuzsa