Alultápláltság miatt halhatott meg egy egyéves gyerek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A rendőrség emberölés miatt, ismeretlen tettes miatt indított nyomozást.
Még november 5-én érkezett bejelentés arról az illetékes rendőrkapitányságra, hogy Piricsén életét vesztette egy egyéves gyermek - mondta az InfoRádiónak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Fedor Rita közölte: a rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben és hatósági boncolást rendelt el.
Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint a gyermek halálához alultápláltság vezethetett.
Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntettének megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást - tette hozzá a szóvivő.
Gyanúsított egyelőre nincs az ügyben, a szülők felelősségét a nyomozás során vizsgálják - mondta Fedor Rita.
Hanganyag: Kálló Izabella
KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag