A testületi ülés levezető elnöke példa nélkülien jog- és alkotmánysértőnek mondta a törvény születésének körülményeit és a jogszabályt is. Pós Péter kiemelte az elmaradt egyeztetéseket, valamint azt, hogy az elfogadott törvény szövegét a NEK-hez a szaktárca csak ma küldte át, így nem tudták még azt áttanulmányozni. Az elnök szerint ez önmagában minősíti a kormány hozzáállását.
Az egészségügyben és szociális ágazatban dolgozók demokratikus szakszervezetének elnöke a törvénnyel szembeni egységes ellenállás mértékére utalt, amikor felidézte, hogy a decemberi munkabeszüntetés napján félmillió munkaórát sztrájkoltak. Cser Ágnes a "példátlanul botrányos törvénygyár" selejttermékének nevezte az elfogadott törvényt, amelyről úgy szavazott az Országgyűlés, hogy az utolsó napon benyújtott 130 módosító indítványt a szakbizottság nem tudta átnézni, tehát azokat a voksoló képviselők sem ismerhették.
A NEK a vélt törvénysértések miatt a legfőbb ügyészhez fordul - jelentette be Pós Péter. A NEK a "több szem többet lát" elve alapján kéri, hogy bárki, aki alkotmánysértő passzust talál a törvényben, hozzájuk hasonlóan forduljon az Alkotmánybírósághoz.
"Korlátlan hatáskört kap a kormány"
A köztársasági elnök figyelmét arra hívja fel a testület, hogy a törvény 123 helyen ad felhatalmazást a kormánynak arra, hogy bizonyos kérdéseket alacsonyabb szinten szabályozzon. Cser Ágnes erről azt mondta: a kabinet ezzel korlátlan hatáskörhöz jut.
A szakszervezeti vezető közölte, hogy a Fidesz tavasszal ismét benyújtja a parlamentnek a NEK széles körű támogatást élvező törvényjavaslatát, amely cáfolja a kormánynak azt az állítását, hogy nincs alternatíva. Hozzátette: alapvető követelésüket a törvény elfogadása után is hangsúlyozni kell.
A kerekasztal elvileg támogatja a törvényt támadó népszavazási kezdeményezéseket, de egyelőre egyetlen indítványhoz sem csatlakozik, mert biztos akar lenni a sikerben, azaz abban, hogy az íveken szereplő kérdések teljesen lefedik a mostani helyzetet.
Hanganyag: Szabó Zsuzsa