Az első ütemű akadálymentesítést a vám- és pénzügyőrség végrehajtotta; ez azt jelenti, hogy a schengeni belső határokon leszerelték a sorompókat - mondta az InfoRádiónak Sipos Jenő.
Megállás nélkül, akadálytalanul át lehet tehát hajtani az átkelőkön a schengeni tagországok felé - tette hozzá a VPOP szóvivője, aki emlékeztetett arra, hogy az épületekről, illetve egyéb tereptárgyakról később születik döntés.
Azokon a helyeken, ahol autópálya halad át a schengei határon, 60 kilométeres óránkénti sebességre kell majd lelassítani, mondta a szóvivő, aki figyelmeztetett arra is, hogy személyazonosságot igazoló okmányokat mindenkinek magánál kell tartani, hiszen a mélységi ellenőrző csoportok útközben megállíthatják a járműveket.
Hanganyag: Kálló Izabella