Megbukott a BKV reorganizációs programja - mondta az InfoRádióban a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője annak kapcsán, hogy a közlekedési cég a jövő évre tervezett 9 milliárd forintos hiányt járatritkításokkal kívánja csökkenteni.
Vitézy Dávid emlékeztetett arra: Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, valamint Antall Attila, a BKV vezérigazgatója közösen azt vállalta, hogy nullszaldósság teszik a céget.
A szóvivő szerint ezt azonban csak úgy tudják elérni, ha csökken a járatszám, drágább lesz a tarifa, buszvezetőket bocsátanak el és eladják a közlekedési vállalat néhány telephelyét. Vitézy Dávid hangsúlyozta: Hagyó Miklós olyan javaslatot terjeszt csütörtökön a fővárosi közgyűlés elé, amely konkrétumokat ugyan nem tartalmaz, de ez olvasható ki belőle.
Mindez szerinte egybevág az elmúlt hetek találgatásaival, azaz hogy részlegesen vagy teljesen megszűnhet a Kőbányát a belvárossal összekötő 9-es buszjárat, valamint a Fehérvári úton haladó 14-es és 114-es busz is, Óbuda felé pedig a 6-os, a 86-os és a 106-os járatokat érintheti a változtatás.
A szóvivő rámutatott: az előre kalkulált 8,9 milliárd forintos hiány a harmada annak a költségtúllépésnek, amely csak ebben a hónapban derült ki a 4-es metró építése kapcsán.
Még terv sincs
Somodi László, a BKV forgalmi vezérigazgató-helyettese szerint a cég a reorganizációs programmal elérte azt, amit ezzel a céggel el lehetett érni. Elismerte azonban: tény, hogy jövőre mintegy 9 milliárd forintos hiánya lesz a BKV-nak, hacsak nem szervezi át a járatokat, ám erről a lépésről a tulajdonos fővárosi önkormányzat dönt.
A vezérigazgató-helyettes kijelentette: nincs döntés, de még terv sem arról, hogy csökkentenék a járatokat. Mint mondta, a főváros illetékes bizottsága által múlt héten elfogadott ütemterv szerint márciusra készül el egy járatátalakításról szóló terv.
Hanganyag: Tenczer Gábor