Bár a házelnök korábban a voksolás februárra halasztását kérte, a Házbizottság még a hétfői napirendre tűzte azt. Ezért nagy várakozás előzte meg a záróvitát abban a tekintetben is, hogyan szavaz Szili Katalin. A szocialista politikus azonban - a hagyományoknak megfelelően - végigvezette az utolsó ülést, így nem szavazhatott.
Szili Katalin nem említette az elmúlt év legnagyobb parlamenti sikerei között az egészségbiztosítási törvény megalkotását. Szerinte siker viszont a Házszabály módosítása, a Lisszaboni Szerződés elfogadása, a nagy elosztórendszerek reformja és a schengeni csatlakozás törvényi előkészítése.
A hétfői heves vitákra utalva az InfoRádió a parlamenti kultúra változása felől is érdeklődött Szili Katalinnál.
"Elég nehéz erre válaszolnom, tudja, 386 nagykorú állampolgárt választottak meg a választók parlamenti képviselőnek. Láttam a sajtót is, amelyben tényleg sok helyütt egy csengővel a kezemben, mint egy osztályfőnököt mutattak be. Bizonyára, ha ezt Önök is látják, akkor hagy némi kívánnivalót maga után, de nekem ezért nehéz ebben nyilatkoznom, mert van egy fontos feladatom: a Ház méltóságának és tekintélyének a megőrzése" - fejtette ki a házelnök.
Februárban újra kezdik
A parlament 2007-ben 185 törvényt és 113 országgyűlési határozatot fogadott el, és 74 ülésnapon 660 órát ülésezett. A képviselők 225-ször interpellálták a kormányt, a parlamenti kontroll egyébként gyengébb volt, mint tavaly - tette hozzá Szili Katalin.
Az Országgyűlés idén több mint 8 ezer módosító javaslatról szavazott. A parlament elnöke kiemelte még, hogy a gazdasági bizottság ült össze a legtöbbször, az egészségügyi bizottság dolgozott összesen a leghosszabb ideig, rekorder viszont a költségvetési bizottság is, amely egy alkalommal 9 órán keresztül ülésezett.
A következő plenáris ülés február 11-én lesz.