Az MTI értesülései szerint az évértékelő beszéd nem elsősorban az egészségbiztosítási törvényről szólt, ám a miniszterelnök ismertette a választmányi tagokkal a módosítások eredményeként létrejövő végleges törvénytervezet lényegét.
Az MSZP országos választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón Gyurcsány Ferenc azt mondta: biztos abban, hogy az egészségbiztosítási törvényt hétfőn elfogadja a parlament és abban bízik, hogy ezt követően a köztársasági elnök is aláírja a jogszabályt.
Az MSZP elnöke szerint hazugság az, hogy megszűnik a nemzeti kockázatközösség és nem lesz több-biztosítós modell. Ennek figyelembe vételével nem érthető a december 17-i sztrájk indoklása - tette hozzá.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, aki korábban azt javasolta, hogy halasszák februárra a hétfői zárószavazást, nem volt jelen, és nem vett részt a választmányi ülésen Gráner Gyula, a párt társadalompolitikai tagozatának vezetője sem, aki pénteken kérte ugyanezt.
Simon Gábor, az országos választmány elnöke az InfoRádiónak elmondta: a testület kiállt az egészségbiztosítási törvény elfogadása mellett és sajnálatosnak tartják, hogy a sztrájk egyre inkább "egyesek politikai eszközévé válik".
A politikus hangsúlyozta: a választmány elfogadott egy állásfoglalást, amely szerint nincs szükség irányváltásra és személycserékre, de a megkezdett folyamatokat és a jövőbeni reformokat alaposabban és a társadalom szélesebb bevonásával kell folytatni.