Megfenyegethették, ezért mondhatott le a móri ügy bírája

Infostart
2007. december 14. 18:07
Az InfoRádió értesülése szerint visszavonta a Legfelsőbb Bíróság bírói posztjára kiirt pályázatát a móri bankrablás ügyében az elsőfokú ítéletet meghozó bíró. Varga Zoltán nemrég lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettesi posztjáról és testületi tagságáról is. A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lomnici Zoltán szerint megfenyegették Varga Zoltánt.

Meglepte helyettese, Varga Zoltán lemondása - közölte az InfoRádióban Lomnici Zoltán, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

A móri bankrablás ügyében elsőfokú ítéletet hozó bíró erről szóló levelében azt írta: távozásával akar tiltakozni a bíróságokkal szembeni támadások ellen - mondta Lomnici Zoltán.

Az LB elnöke hozzátette: mostanában egyre durvább a közbeszéd és egyre több bírót fenyegetnek meg. Mint mondta, azt sem tudja kizárni, hogy Varga Zoltánt ugyancsak megfenyegették.

Több olyan cikk jelent meg a sajtóban, amely támadta őt a móri ügyben hozott döntése miatt - mondta Lomnici Zoltán, majd hozzátette: helyettese döntésével attól akarta megóvni a Legfelsőbb Bíróságot és az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot, hogy személyén keresztül támadják azokat.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke bízik abban, hogy kollégája, aki szerinte kiváló szakember, bíró marad.

"A jogállam csak akkor tud működni, hogyha a bírók szabadon dönthetnek, a félelem légkörében nem működhet megfelelően a bíróság" - mondta Lomnici Zoltán, aki szerint egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bírók fenyegetéseket kapnak.

Az LB elnöke hozzátette: a társadalom alapvető érdeke, hogy a bírák anélkül ítélkezhessenek, hogy tartaniuk kellene a fenyegetésektől.

Hanganyag: Kálló Izabella


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást