Hiába tett a kormány eddig különböző pályázatokon 1.200 milliárd forintot hozzáférhetővé, ettől nem vált világossá az emberek számára, hogy beindult az Új Magyarország Fejlesztési Terv - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs főigazgatója.
Lantos Gabriella közölte: ezért kezdődött meg az a kampány, amelynek célja, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv márkát bevezesse, ismertté és elfogadottá tegye.
A kampány mostani, első szakasza, amelyet öt másik követ még jövő októberig, 350 millió forintba kerül; az összeg 15 százaléka magyar önrész, 85 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozza - tette hozzá az NFÜ kommunikációs főigazgatója.
Ki a megbízó?
A különböző médiumokban közzétett reklámok után azért nem szerepel, hogy kinek a megbízásából készültek, mert ez egy imázskampány, nem az a célja, hogy informáljon - mondta Lantis Gabriella.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs főigazgatója közölte: a kampány során nem burkolt politikai reklámokat tesznek közzé, hiszen az Új Magyarország Fejlesztési Tervet Brüsszel is elfogadta, az unióban tehát tudják, hogy ez a Nemzeti Fejlesztési Terv második verziójának címe.
"Az uniónak az az elvárása, hogy a technikai információk helyett vonjuk be az állampolgárokat, tegyük érzelmileg is involválttá őket abban, hogy az Európai Uniós támogatásokról, a fejlődés lehetőségeiről közvetlen, személyes élményeik legyenek" - magyarázta Lantos Gabriella.
Hanganyag: Molnár Anikó