A Fidesz Erős Magyarország című programjának Új többség, új Magyarország fejezete foglalja össze a párt önkormányzatokban elért eredményeit, amelyek a dokumentum szerint bizonyítják, hogy elképzeléseik megvalósításával képesek jobb életet teremteni a polgároknak.
"Büszkék vagyunk azokra a városvezetőinkre, akik már többször elnyerték a választók bizalmát, ők azok, akik hitelessé teszik a politikánkat" - írja a program.
A dokumentum Tatabányát hozza bizonyítékként arra, hogy a Fidesz az innovatív megoldásokkal a legelmaradottabb térségeket is képes felvirágoztatni. Komárom-Esztergom megye székhelye korábban gazdasági válságövezetnek számított, ma pedig dinamikusan fejlődő nagyváros, alacsony munkanélküliséggel - olvasható a fejezetben.
Az "Akikre büszkék vagyunk" listán szerepel Debrecen, Pápa, Karcag és Zalaegerszeg is, ahol hatékonyabbá tették a közszolgáltatásokat, és gyarapították a közvagyont.
A családbarát politika mintája Sopron és Szolnok, ahol a városvezetés ingyenessé tette a városi tömegközlekedést, Esztergomban pedig az újszülöttek számláján félmillió forintot helyez el az önkormányzat.
A környezetbarát cselekvésre Hódmezővásárhely és Vasvár a példa, ahol részben geotermikus energia táplálja a távfűtést, Kaposváron pedig bioetanol-üzemű, környezetbarát buszokat állítanak forgalomba.
"Gazdaságpolitikai elképzeléseink létjogosultságát jól mutatja Sárvár, ahol a Széchenyi-terv keretében újjáépült gyógyfürdő és az önkormányzat vállalkozásbarát politikája olyan fejlődési spirált indított el, hogy néhány év alatt az egész belváros és minden közintézmény kívül-belül megújul" - mutat fel mintát a program a gazdasági fejlesztésre.
Rendszerszintű elképzelések
Az önkormányzati rendszer általános kérdéseire áttérve a program kifejti: az a kívánatos, hogy a döntések minél közelebb szülessenek az emberekhez, és egyszerűsíteni kell az önkormányzatokat érintő szabályrengeteget.
A dokumentum felhívja a figyelmet a helyhatóságok eladósodására, ezért az adórendszert úgy alakítanák át, hogy az adóforintokból több maradjon helyben. Az ellenzéki párt szerint hatékonyabbá kell tenni a döntéshozatalt, szükség van a túlméretezett nagyvárosi és megyei közgyűlések létszámának csökkentésére.
A vidékről sok, Budapestről viszont elég kevés szó esik a programban, amely szerint a főváros jelenleg élhetetlenebb, piszkosabb és rendetlenebb, mint 1990 előtt, de költséghatékony, ésszerű beruházásokkal, dinamikus, feladatorientált városvezetéssel már rövidtávon is élhetőbb és vonzóbbá lehet tenni a "nemzet fővárosát".