Átadták a Prima Primissima Díjakat

InfoRádió / MTI
2007. december 7. 21:31
Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat pénteken este Budapesten, a Művészetek Palotájában. Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport képviselői ötödik alkalommal részesültek elismerésben a vállalkozók napján. A jubileum alkalmából a korábbi évek Prima-díjasai közül ötnek Jubileumi Prima Primissima Díjat adományoztak.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: a díj küldetése, hogy az alkotói tehetség mellett a tartós, kiemelkedő teljesítményt elismerje. Hozzátette: a korábbi és mai díjazottak olyan területeken dolgoznak és alkotnak, ahol kimagasló eredményt csak az igazán tehetséges emberek tudnak elérni, sokszor egy élet megfeszített munkájával.

Megemlékezett arról, hogy a díj megalapítása óta eltelt öt évben több ezer jelölt közül választották ki azt a 150 "primát", akik közül az 50 "primissima", vagyis a kategóriák győztese kikerült. Mint fogalmazott, a zsűrizés során fontosnak tartották, hogy a világnézeti szempontból változatos összetételű döntéshozó testületek kizárólag szakmai alapon ítéljék oda a díjat, elkerülve azt a vádat, hogy döntéseiknél bármilyen politikai szempont merült fel.

A magyar irodalom kategóriában Tandori Dezső költő, műfordító, a magyar színház- és filmművészet területéről Lukács Sándor színművész, a magyar képzőművészek közül Schrammel Imre, az Iparművészeti Egyetem egykori rektora, keramikus-iparművész vehette át a Prima Primissima Díjat.

A magyar tudomány területéről Glatz Ferenc történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a magyar oktatás és köznevelés kategóriájában Hankiss Elemér szociológus, a magyar építészet és építőművészet területéről Finta József építész részesült elismerésben. A magyar írott és elektronikus sajtó kategóriában Rangos Katalin, az MTV elnöki és műsorpolitikai főtanácsadója lett a díjazott.

A magyar népművészet és közművelődés témában Jankovics Marcell filmrendező, a magyar zeneművészet területéről Perényi Miklós gordonkaművész nyerte el a díjat.

A magyar sport kategóriában Egerszegi Krisztina úszó, olimpiai bajnok kapta az elismerést.

A közönségdíjat a Magyar Állami Népi Együttes nyerte el, az elismerést Mihályi Gábor, az együttes vezetője vette át.

Öten kaptak jubileumi díjat


A korábbi évek "primái" közül öten: Bánki András újságíró, Novák Ferenc koreográfus, Kocsis Zoltán zongoraművész, Szabó István filmrendező és Töröcsik Mari színművész Jubileumi Prima Primissima Díjban részesült. A 40 ezer euróval járó elismerésről Demján Sándor döntött.

A primissimák, vagyis a kategóriák győztesei 50 ezer eurót kapnak, és átvehetik a kitartás jelképét: a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített Kincsem-szobrot. A többi jelölt (prima) tíz-tízezer euró díjazásban részesül. A közönségdíj szintén 50 ezer euró összeggel és világhírű versenylónak az Ajkai Kristály Kft. által megformált szobrával jár.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Átadták a Prima Primissima Díjakat
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást