Támogatja a koalíciós kompromisszumot az MSZP-frakció - a nap legfontosabb hírei

Infostart
2007. december 3. 19:05
Egyhangúlag támogatja a koalíciós egyeztetésen az egészségbiztosítás átalakításáról született kompromisszumot az MSZP-frakció. Lendvai Ildikó, a képviselőcsoport vezetője hangsúlyozta: nem rendeltek el kötelező szavazást, de az ülésen mindenki támogatta a reformot.

Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke elmondta: a módosító indítványok eredményeként a pénztáraknál a kisebbségi tulajdonos jelölhetné a vezérigazgatót, az igazgatóság elnökét pedig a többségi tulajdonos, vagyis az állam. Hozzátette: a döntéseket egyhangúlag kell meghozni. Pesti Imre, a Fidesz képviselője közönséges politikai alkunak nevezte a biztosítási rendszer átalakítását.

A Liga kifizetné a büntetést a nemmel szavazó szocialisták helyett

Kifizetné a 100 ezer forintos pártbüntetést a Liga Szakszervezetek azok helyett a szocialista képviselők helyett, akik a pénz miatt nem merik leszavazni a kormány egészségbiztosítási reformjavaslatát a parlamentben. Gaskó István az InfoRádióban hangsúlyozta: nem a voksokat kívánják megvásárolni, csupán segíteni szeretnének abban, hogy a képviselők szabadon dönthessenek az ügyben. Az elképzelést Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető politikai vesztegetési kísérletnek nevezte. Közben továbbra sem közeledtek az álláspontok a kormány és a sztrájkot hirdető érdekképviselet között. A Liga Szakszervezetek - amely az egészségbiztosítási reform visszavonását és a nyugdíjszámítás januártól érvényes módjának megváltoztatását szeretné elérni - határozatlan idejű országos munkabeszüntetést hirdetett december 17-től, előtte két nappal pedig demonstrációt szervez Budapesten. A tiltakozó akcióhoz több érdekképviselet is csatlakozott.

A közvélemény támogatja a sztrájkot

Egy friss közvélemény-kutatás szerint az emberek többsége támogatja a Liga Szakszervezetek által december 17-ére meghirdetett sztrájkot. A Medián kutatásvezetője az Inforádióban elmondta: 10 válaszadó közül hét hatékony érdekérvényesítő eszköznek tartja a munkabeszüntetést. Bakonyi Eszter közölte: a megkérdezettek csaknem 60 százaléka támogatja a mostani sztrájkokat. Hozzátette: a vélemények a politikai elkötelezettség alapján megoszlanak: míg a kormánypárti szavazóknak csupán 16 százaléka ért egyet vele, addig az ellenzékiek 80 százaléka tartja elfogadhatónak a munkabeszüntetést.

Végrehajtási rendelet a rehabilitációs járadékról szóló törvényhez

Elfogadta a rehabilitációs járadékról szóló törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletet a kormány. Daróczi Dávid kormányszóvivő azt mondta: a rehabilitáció célja, hogy a nehéz helyzetbe jutott emberek kevésbé legyenek kiszolgáltatottak, és munkával biztosíthassák megélhetésüket. Hozzátette: januártól rokkantsági nyugdíj és 3 éves rehabilitációs lehetőség között lehet választani. Magyarországon csaknem 800 ezer rokkantnyugdíjas van; több mint 60 százalékuk még nem érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Csökken szerdán a benzin ára

Bruttó 3 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a gázolaj ára nem változik. A magyar olajtársaság legutóbb egy hete, bruttó 3 forinttal emelte a benzin árát, akkor a gázolaj 6 forinttal drágult.

Fegyelmi eljárás két szerencsi köztisztviselő ellen

Fegyelmi vizsgálatot kezdeményez Szerencs polgármestere az önkormányzat címzetes főjegyzőjének és a városfejlesztési osztály vezetőjének összeférhetetlenségi ügyében. Rónavölgyi Endréné közölte: Bíró László és Csanádi Béla csak utólag tájékoztatta arról, hogy tisztséget vállalt a BHD Hőerőmű Zrt. felügyelő bizottságában, illetve igazgatóságában. Ez a cég akar szalmatüzelésű hőerőművet építeni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban. A polgármester, aki szocialista országgyűlési képviselő, hangsúlyozta: a létesítmény engedélyeztetési eljárásában a két tisztviselő nem vett részt. A beruházást a helyiek többsége támogatja, számos civil és környezetvédő szervezet, valamint politikus azonban úgy véli: a szalmatüzelésű erőmű megvalósítása a várható kamionforgalom miatt környezeti kockázattal jár.

Toroczkai Lászlónak nem kell kártérítést fizetnie

Első fokon elutasította a Fővárosi Bíróság a Budapesti Rendőr-főkapitányság Toroczkai László ellen indított kártérítési keresetét. A BRFK mintegy 10 millió forintot követelt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom volt vezetőjétől, mert álláspontja szerint felelősség terheli a Magyar Televízió székházánál tavaly ősszel történt zavargás közben keletkezett rendőrségi károkért. A kereset indoklása szerint a Kossuth téren múlt év szeptember 18-án demonstráló tömeg egy része Toroczkai László felszólítására ment át a Szabadság térre a televízió székháza elé. Pataki Árpád bíró az ítélet indoklásában úgy fogalmazott: a rendőrség nem bizonyította Toroczkai László szervezői tevékenységét, így a kártérítés nem megalapozott. Az ítélet nem jogerős.