Esztergom egymillió forintot jóváhagyott a püspöknek, de kikötötte, hogy a pénzt az egyházkerület nem használhatja Tőkés László választási kampányára.
A "nemzeti politikai erők kezében lévő baráti önkormányzatok" megfogalmazással élve fordult levéllel Tőkés László az esztergomi önkormányzathoz.
Anyagi segítséget kért programjaikhoz, melyek között utolsóként kiemelte: "szólnom kell azokról a várható kampányrendezvényekről, melyekre az EP-képviselői választásokra nézve kerül sor".
A püspök az augusztus 26-án keltezett levélben arra hivatkozott, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség "komoly közpénzek felett rendelkezik, azonban ezekből egyre inkább jut a politikai klientúraépítésre, mint az egyházak - legalábbis Egyházkerületünk - céljaira".
Az esztergomi önkormányzat sürgősségi indítvánnyal egymillió forint kiutalásáról döntött Tőkés László részére, az összeg felhasználását támogatási szerződésben rögzítették.
Takács István, az önkormányzat sajtófelelőse azt közölte az MTI-vel, hogy a pénzt még nem utalták át.
Az iratban külön pontban emelték ki, hogy a pénz nem használható fel a püspök európai parlamenti választási kampányához, annak ellenére, hogy a püspök által megnevezett támogatandó célok között szerepelt: "cselekvő részvétel az EP-választások megszervezésében".
Romániában november 25-én választották meg az ország európai parlamenti képviselőit. Az európai választáson Tőkés László független jelöltként indult, miután szeptember elején eredménytelenül zárultak azok a tárgyalások, amelyeket Markó Bélával, az RMDSZ elnökével folytatott arról, hogy a szövetség listáján szerepeljen-e a neve vagy sem.
A magyarországi politikai pártok közül a Fidesz teljes határozottsággal támogatta Tőkés Lászlót, kampányában a párt vezetői személyesen is részt vettek. Orbán Viktor pártelnök kétszer is Erdélybe utazott, hogy részt vegyen a püspök kampányrendezvényein.
Román részről rendkívül alacsony volt a részvételi arány a választáson, így - bár a romániai magyarságnak a fele sem ment el szavazni - mind az RMDSZ, mind Tőkés László biztosan átlépte a bejutási küszöböt.
A romániai európai parlamenti választáson függetlenként szereplő Tőkés László kampánystábja csakis törvényes keretek között gyűjtött pénzt és használta fel azt a jelölt választási kampányának finanszírozására - közölte Szilágyi Zsolt, aki a független jelölt kampányát irányította.
Szilágyi elmondta: a kampánystáb sem az esztergomi, sem más magyarországi önkormányzattól nem kért támogatást.
Arra a kérdésre, hogy a református püspök sem kért-e pénzt, Szilágyi megismételte: a kampánystáb magyarországi önkormányzattól nem kért, nem kapott és nem használt fel pénzt a választási kampányra.
Meggyes Tamás hozzátette: a város küldetésének tartja a határon túli magyar oktatás támogatását, az elmúlt években hétmillió forinttal támogatták a beregszászi főiskola felújítását, kétmillióval a szabadkai főiskolát és a királyhágómelléki püspökség részére másodszor adományozott egymillió forintot.