Egyszerűsödik az adminisztráció, így könnyebben juthatnak 10 millió forint alatti összegű támogatáshoz a kis- és közepes vállalkozások; ez a Magyarországon működő cégek 80 százalékát érintheti - mondta az InfoRádiónak a Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyettese.
Varjú László közölte: egyszerűbb kitölteni a támogatást igénylő lapot, és, ha az adott vállalkozás jogosult, a korábbiaknál könnyebben juthat hozzá az igényelt összeghez.
Jelentősen könnyebb lett a biztosítéki feltételek rendszere, és már az államigazgatási igazolásokat sem a pályázónak kell begyűjtenie, ezeket az állam szerzi be - magyarázta a szocialista politikus.
Azokat a dokumentumokat, amelyekkel a vállalkozók igazolják, hogy milyen fejlesztéseket valósítanak meg, nem kell előzetesen benyújtani, csak a szerződéskötéskor kell átadni - tette hozzá Varjú László.
2008-ban a mikrovállalkozások számára is egyszerűbb lesz támogatáshoz jutni - jelentette ki az MSZP frakcióvezető-helyettese.
Varjú László hozzáfűzte: míg a Gazdasági Operatív Program az olyan településeken működő vállalkozásokra vonatkozik, ahol 5 ezer főnél többen laknak, addig a vidékfejlesztési pályázati kiírások az 5 ezer főnél kisebb lélekszámú települések vállalkozásainak szólnak.
A politikus közölte: a tízmillió forint feletti támogatásoknál nem változtak a garanciafeltételek, amelyek az egyes vállalkozások esetében különbözőek is lehetnek - közölte Varjú László.
Mint mondta: előfordulhat, hogy bankgaranciára van szükség ahhoz, hogy a cég megkaphassa az igényelt összeget, hiszen adott esetben gondoskodni kell a visszafizetésről, míg a 10 millió forint alatti összegű támogatásoknál ezt a kockázatot az állam vállalja.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa