Gaskó István elmondta: továbbra is azt várják a kabinettől, hogy vonja vissza az egészségbiztosítási rendszer, illetve a nyugdíjszámítás módosításáról szóló törvényjavaslatot, és kezdődjön társadalmi egyeztetés az ügyben.
A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: ebben az esetben felfüggesztik a tiltakozó akciókat.
A Liga korábban határozatlan idejű országos sztrájkot hirdetett december 17-étől, előtte két nappal pedig demonstrációt szervez Budapesten.
Gaskó István azt mondta: tudomása szerint a kormányzati tárgyalódelegáció - amelynek Czizmár Gábor munkaügyi és Kincses Gyula egészségügyi államtitkár is tagja - teljes felhatalmazással rendelkezik.
A Liga Szakszervezetek november 21-ei országos munkabeszüntetését és demonstrációját 136 érdekképviselet és civil szervezet támogatta.