Jobb később, mint soha: a szakszervezetek még mindig egyeztetnének

Infostart
2007. november 28. 19:06
Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága már az egészségbiztosítási törvényjavaslat módosító javaslatait tárgyalja, több civil szervezet azonban még mindig a társadalmi párbeszédet hiányolja, és az előterjesztés visszavonását követeli.

Az egészségbiztosítás reformjáról szóló törvényjavaslat visszavonását követeli a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. A szervezet elnöke szerint a tárca nem tárgyalt érdemben az új rendszerről a szociális partnerekkel, a szakmával és az érdekképviseletekkel.

Ahogy az elnökük az InfoRádióban elmondta, már elkopott a kormány bizalmi tőkéje, ezért már a politikusok által ígért garanciákban sem bíznak.

Varga László hozzátette: egy érthető és elfogadható célokat megfogalmazó jogszabály esetén sem lenne elégséges az az egyeztetés, amelyet a kormány az egészségbiztosítási törvény kapcsán folytatott. Az országos érdekvédelmi szervezetek ugyanis mindössze egy hetet kaptak arra, hogy átnézzék az előterjesztést.

Haszonelvű, alkalmatlan és a társadalom szétszakadásához vezet

Gilly Gyula, az alternatív egészségbiztosítási javaslatot kidolgozó Korányi András Alapítvány képviselője szerint a kormány által bevezetendő rendszer haszonelvű, alkalmatlan az egészségügyi célok érvényesítésére és a társadalom szétszakadását fogja okozni. Emellett korlátozza a szabad orvos- és kórházválasztást is.

Szerinte a társadalombiztosítás nem keveredhet az üzleti célokkal, épp ezért a finanszírozó intézménynek valóságos biztosítóként, szolgáltatásvásárlóként és ellátásszervezőként kell működnie.
Megpróbálta eloszlatni a tévhiteket

Az érdekvédelmi szervezet épp az aggályok miatt egy konferenciát is szervezett a témában, ahol a kormány képviseletében Matejka Zsuzsa, az egészségügyi tárca kabinetfőnöke elmondta: a javaslat értelmében 2014-ig fel kell számolni a területi ellátási különbségeket az országban.

A kabinetfőnök megpróbált néhány tévhitet is eloszlatni, a többi mellett azt mondta: a kormány nem akarja amerikanizálni az egészségügyi rendszert. Azaz Magyarországon minden biztosított megkapja majd az egészségügyi ellátást, függetlenül attól, hogy mennyit fizet járulékként.

Elmondta azt is, hogy a betegek jogai nem szűkülnek a jövőben, és a járulék mértéke sem fog emelkedni.

Hanganyag: Gál Ildikó


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varga László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Összefoglaló a konferenciáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást