, szerintük ez csak az SZDSZ politikai és gazdasági érdekeit szolgálja. A minisztérium viszont úgy véli: eddig túl sok főosztály szakmai felügyelete tartozott a főigazgató hatáskörébe, az ő munkáján könnyít ez a módosítás.
Ungár Klára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár negyedik főigazgató-helyettese. A megjelölés szerint Székely Tamás általános helyetteseként dolgozik, és négy főosztály munkáját felügyeli és koordinálja.
Eddig három főigazgató-helyettese volt az OEP-nek, a negyedik posztot a november 1-jétől hatályos szervezeti és működési szabályzatban hozták létre.
A módosításba azonban némi baki is csúszott, hiszen az interneten hozzáférhető szabályzat úgy fogalmaz: "Az OEP szakmai tevékenység-területeit három főigazgató-helyettes felügyeli, irányítja, koordinálja", Majd itt következik a felsorolás, amely négy helyettest vesz számba.
Ez a szövegrész pontosan megegyezik a november 1. előtt hatályos szabályzattal, így valószínűleg pusztán elfelejtették kijavítani a számot.
A négy poszt: az általános főigazgató-helyettesi; az egészségügyi, ellátási főigazgató-helyettesi, a közgazdasági, valamint az informatikai és nyilvántartási főigazgató-helyettesi poszt.
Ebből pusztán az általános helyettesi állásra írtak ki pályázatot, az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint ketten pályáztak a pozícióra.
A pályázatot november 9-én hirdették meg a tárca honlapján, feltételként pusztán az egyetemi végzettséget és legalább ötéves egészségpolitikában szerzett jártasságot szabtak.
A pályázat beadására tíz nap volt, a pályázónak egy szakmai programot kellett benyújtania, az önéletrajz, a szükséges végzettséget igazoló iratok és erkölcsi bizonyítvány mellett.
Azonnal munkába állt
Ungár Klára - az eredeti tervek szerint - rögtön a pályázati eredmény kihirdetését követően munkába állt. Négy főosztály munkájának koordinálása került az ő hatáskörébe, ebből kettő a főigazgatótól, egy-egy pedig két másik helyettestől került át.
Az egyik a Sajtó- és Tájékoztatási Főosztály, amely korábban a főigazgató közvetlen felügyelete alá tartozott. Szintén közvetlen főigazgatói hatáskörben volt a Felügyeleti és Ellenőrzési Főosztály, most ez is Ungár Klára hatáskörébe került.
A most kinevezett általános helyetteshez tartozik még a Pénzbeli Ellátási Főosztály, ez eddig az egészségügyi, ellátási főigazgató-helyetteshez tartozott, a Nemzetközi és Európai Integrációs Főosztály munkáját pedig korábban az informatikai és nyilvántartási főigazgató-helyettes koordinálta.
Az általános helyettes a szervezeti és működési szabályzat szerint közreműködik az egészségbiztosítási stratégia elkészítésében, valamint ő felügyeli az ellenőrzési rendszert.
Azaz hatáskörébe tartozik a belsőellenőrzési, és a vezetői ellenőrzési rendszer működtetése, valamint a hatósági és a szakmai-felügyeleti ellenőrzési rendszer koordinálása.
Az OEP főigazgatójának feladatait távollétében eddig a közgazdasági főigazgató-helyettes látta el, az új szabályzat szerint ezentúl erre az általános helyettes jogosult.
Csak az szmsz-t kell módosítani
Az OEP működésére törvény nem vonatkozik, annak részleteit a szervezeti és működési szabályzat tartalmazza. Így annak módosításával átalakítható a pénztár szervezeti felépítése.
Az ellenzéki pártok szerint mindez az SZDSZ politikai és gazdasági érdekeit szolgálja. Az InfoRádió úgy tudja: a főigazgató munkájáról szakmai és kormánypárti körökben egyaránt elismeréssel szólnak, éppen ezért meglepő a szervezeti felépítés átalakítása.
Az Egészségügyi Minisztérium úgy véli: eddig túl sok főosztály szakmai felügyelete tartozott a főigazgató hatáskörébe, pusztán az ő munkáján könnyít ez a módosítás.