Idén nem kapnak év végi jutalmat a miniszterek

InfoRádió / MTI
2007. november 24. 16:15
A miniszterelnök úgy döntött, hogy idén nem oszt év végi jutalmat a kormány tagjai között - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.

Daróczi Dávid hangsúlyozta: ettől függetlenül a miniszterelnök megítélése szerint a kormány több tagja is kiemelkedő munkát végzett a reformok előkészítése során, és a kabinet az elmúlt egy évben egy sor területen nagyobb lépéseket tett, mint elődei egy teljes, négyéves ciklus alatt.

2006 decemberében több kormánytag is kapott jutalmat. Gyurcsány Ferenc akkor azt mondta, azok munkáját honorálta jutalommal, akik az általában elvártnál jobban, illetve többet dolgoztak a reformkormány megalakulása óta.

A jutalom váratlanul érte a minisztereket, zavart okozott az is, hogy ki kapott és ki nem. Később maga a miniszterelnök is elismerte, hogy a jutalmazás nem volt szerencsés lépés.

Akik kaptak, az összeget jótékony célra fordították.