Megkezdték az egyeztetést a koalíciós pártok szakpolitikusai az egészségbiztosítási törvénytervezethez érkezett módosító indítványokról - mondta az InfoRádiónak a Szabad Demokraták Szövetsége ügyvivője.
Horn Gábor közölte: van néhány olyan tartalmi kérdés, amely részben szakmai, részben politikai egyeztetést igényel.
A szabad demokrata politikus optimista, úgy véli: mind a menedzsmentjogokban, mind az állami befolyás mértékében meg tudnak majd egyezni a felek.
"Ha nem sikerül a szakmai egyetértést létrehoznunk, kénytelenek leszünk koalíciós szinten egyeztetni" - tette hozzá Horn Gábor.
Az SZDSZ ügyvivője elmondta: a pénteki megbeszélésen a felek átnézték a beérkezett módosító indítványokat, és kiválasztották azokat, amelyeket támogatandónak tartanak, amelyek további kiegészítésre szorulnak, valamint amelyekről szakmai és politikai értelemben is egyeztetni kell még.
A módosító indítványokról december 10-én szavaz a Parlament - közölte Horn Gábor.
Egyeztetni kell többek között arról is, hogy melyik tárca felügyelje az Országos Egészségbiztosítási Pénztár utódszervezetét - fűzte hozzá az SZDSZ ügyvivője.
Hanganyag: Seres Gerda