Nem támogatja a társadalombiztosítás tervezett átalakítását a Magyarországi Református Egyház - mondta a XII. Zsinat elnökségi szóvivője.
Csoma Áron az InfoRádióban hozzátette, hogy a református egyház szerint a törvénytervezet csupán ötletroham, amelyről az állampolgárok nem kaptak megfelelő tájékoztatást.
Közben a református zsinat lelkészi elnöke azt mondta: tart attól, hogy csökkenhet az egyházak állami támogatása.
Bölcskei Gusztáv emlékeztetett: az egyházakat szabályozó törvény módosításának parlament előtt lévő tervezete értelmében 2009-től az állam az adózók 1 százalékos szja-felajánlásainak megfelelő összeggel támogatná az egyházakat.
A református zsinat lelkészi elnöke hozzátette: szerették volna megtudni, hogy Magyarország mely régióiban érdemes a személyi jövedelem adó 1 százalékára vonatkozó kampányukat erősíteni, de az APEH személyiségi jogokra hivatkozva megtagadta tőlük az ehhez szükséges információkat.
Hanganyag: Herczeg Zsolt