Egy-két éven belül kitiltják a dohányzókat a szórakozóhelyekről

Infostart
2007. november 22. 12:08
A szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésre hívta fel a figyelmet a témában rendezett konferencia előtt szakemberekkel együtt az egészségügyi miniszter. A tárcavezető az életmódbeli szemléletváltás fontosságát hangsúlyozta. Ma Magyarországon évente 70 ezren halnak meg szív- és érrendszeri betegségek miatt.

A szív- és érrendszeri megbetegedés okozta halálozások tekintetében a Szív Világszövetség adatai alapján Magyarország a második helyen áll. A betegségek kialakulásának két fő oka a túlsúly és a dohányzás.

Az egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az egészségmegőrzésben nem csak a köznek, hanem az egyéni felelősségnek is része van.

Horváth Ágnes elmondta: az egyik fontos lépés az lesz, ha unkahelyeken és a vendéglátóhelyeken megtiltják a dohányzást.

Kökény Mihály, az országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke arról beszélt, hogy a füstmentes munkahelyről és vendéglőkről szóló jogi szabályozást egy-két éven belül meg kell alkotni.

A szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésére a szakemberek sok mozgást, egészséges táplálkozást, ennek részeként jelentős halfogyasztást ajánlanak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást