Saját miniszterét alázta a kormány

Infostart
2007. november 20. 17:34
Nem szabják át a köztisztviselői illetménytáblát és a bérrendszert, amelyre Draskovics Tibor dolgozott ki javaslatot. A kormány az utolsó pillanatban az MSZP módosító javaslatai mellé állt, így a parlamenti többség leszavazta a tárca nélküli miniszter elképzeléseit. Draskovics Tibor az InfoRádiónak azt mondta: kicsit későn, és az összefüggéseket nem megvilágítva terjesztették elő a javaslatot.

Csalódott Draskovics Tibor, amiért leszavazták a köztisztviselői illetménytábla és a bérrendszer módosítására tett javaslatát.

A tárca nélküli miniszter az InfoRádiónak elmondta: olyan rendszereket kell létrehozni a közszolgáltatás minden területén, amelyek abban teszik érdekeltté a dolgozókat, hogy minél nagyobb teljesítményt nyújtsanak.

Draskovics Tibor szerint ma a köztisztviselői pályát jellemző kiszámíthatóság azt jelenti, hogy az ott dolgozóknak az idő előrehaladtával egyre nő a jövedelmük, függetlenül attól, hogyan végzik a munkájukat.

"Ez a kiszámíthatóság a köztisztviselők közül azoknak az érdekét szolgálja, akik nem akarnak több és jobb teljesítményt nyújtani - a köztisztviselők zöme egyébként szerintem szeretne -, és biztosan nem szolgálja az ügyfelek érdekeit" - mondta a tárca nélküli miniszter.

A javaslatot azért nem fogadták el - véli Draskovics Tibor -, mert azt későn, az összefüggéseket "nem értelmesen megvilágítva" vezették elő.

A tárca nélküli miniszter szerint korai lenne még arról gondolkodni, hogy újra benyújtsák-e a tervezetet, de hangsúlyozta: mindenképpen nagyobb teljesítményre késztető, ösztönző eszközöket kell találni a közigazgatásban.

Hanganyag: Németh Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást