A rendőri felszólítást követően a 40-50 emberből mintegy 20-25 maradt a Batthyány-örökmécsesnél, amikor megindultak a rendőrök. Hallani nem hallottam a rendőri felszólítást, mert ezúttal nem a legújabb csúcstechnikát használták, a tüntetők pedig a székely és a magyar Himnuszt énekelték közben.
Ön a tüntetők között vagy mellettük állt?
Körülbelül 10-15 méterre álltam tőlük és éppen a kolléganőmnek adtam telefonon helyzetjelentést, amikor odajöttek hozzám a rendőrök. Egyébként a helyzetemből adódóan hozzám előbb értek oda az egyenruhások, mint a tüntetőkhöz.
Mit mondtak Önnek?
Felszólítottak, hogy igazoljam magam. Mondtam, hogy újságíró vagyok és tudósítok, mire ők azt mondták, hogy az őket kevéssé érdekli, hiszen mindenkit felszólítottak a távozásra.
Mutatott valamilyen igazolványt, vagy volt Önön megkülönböztető mellény?
Nem volt rajtam mellény, a parlamenti belépőmet próbáltam bemutatni. Ezt egyébként a rendőrség egyik szerve, a Köztársasági Õrezred állítja ki. Az intézkedő rendőrök azt mondták, hogy őket nem érdekli, milyen papírokat mutogatok, igazoljam magamat, mert a törvények ugyanúgy vonatkoznak rám is, mint a tüntetőkre.
Ezután mi történt?
Igazoltam magam, felírták az adataimat, majd közölték: úgy döntöttek, hogy előállítanak, mert megítélésük szerint szabálysértést követtem el. Megbilincseltek, mint mindenki mást, ami teljesen érthetetlen, hiszen sem én, sem a többiek, akikkel egy rabszállítóba kerültem, nem tanúsított ellenállást.
Hová szállították és ott mi történt?
A VII. kerületi rendőrkapitányságra vittek, ahol először fogdába kerültem. Ott körülbelül 25 percet tartózkodtam, aztán megérkezett az index ügyvédje, akinek közbenjárására elhagyhattam a fogdát és a rendőrség folyosóján vártam további öt és fél órát. Negyed hat után kezdtek igazoltatni és éjfél körül távozhattam a rendőrségről. Meghallgattak, majd a rendőrség közölte, hogy szerintük jogszerű rendőri intézkedéssel való szembeszegülés szabálysértését követtem el.
Hanganyag: Németh Zoltán