Az ellenzéki politikus kijelentette: a kérdés nincs lezárva, mert Oroszország folyamatosan napirenden tartja, tiltakozik a rakétatelepítés ellen, ellenséges lépésként tekint rá.
Nem tudjuk, mi a magyar kormány álláspontja, legutóbbi moszkvai látogatásán Gyurcsány Ferenc azt mondta: nem tudja, hogy szükség van-e rakétavédelemre, de ha ez szükséges, akkor azt a NATO-val és Oroszországgal is egyeztetni kell - fejtette ki Németh Zsolt.
A külügyi bizottság elnöke közölte: a projektben jelenleg az Egyesült Államok, Csehország, Lengyelország, Dánia és Nagy-Britannia vesz részt, de fontos lenne, hogy a NATO is rábólintson erre a programra, így lenne esélye annak, hogy az interkontinentális rakétavédelmi rendszer összekapcsolódjon a NATO rakétapajzsával.
A fideszes politikus elismerte, hogy konzultálni kell Oroszországgal, de szerinte vitatható, hogy ez ne történt volna meg, és az is, hogy ez a rendszer Oroszország ellen irányulna. Ez már csak a rakéták röppályája miatt sem lehetséges - tette hozzá.
Németh Zsolt hangsúlyozta: Oroszország nem fél, hanem látja annak a lehetőségét, hogy alkalmazza az oszt meg és uralkodj taktikát, hogy szembefordíthatja Amerikát és Európát, és a zavarosban halászhat.
Magyarországnak az egységesen kialakított NATO-álláspont mellett kellene felsorakoznia, és nem elfogadni az orosz külpolitika újabb zsarolási kísérletét - szögezte le a külügyi bizottság elnöke.
Hanganyag: Németh Zoltán