Lamperth Mónika az MSZP pedagógus tagozatának szombati ülésén azt mondta: a közoktatásban esélyt kell adni a hátrányos helyzetű tanulóknak is a felzárkózásra, de erre a jelenlegi rendszerben nincs lehetőség, ezért felül kell vizsgálni a szabad iskolaválasztást.
Az SZDSZ ügyvivője ezzel összefüggésben közölte: jelenleg a magyar iskolarendszer mérhetetlenül szegregál, és alaposan át kell gondolni, milyen megoldást lehet találni ennek leküzdésére.
Finnországban például eszükbe sem jut a szülőknek, hogy máshova vigyék a gyereküket, mert nincs értelme, minden iskola nagyjából egyformán jó - tette hozzá Sándor Klára.
Nehéz a szülők szabadságát korlátozni
A politikus szerint a szülők szabadságát nagyon nehéz lenne korlátozni, hiszen már 20 éve működik a szabad iskolaválasztás, az iskolák válogatási jogát ugyanakkor korlátozni kell, ahogyan azt oktatási miniszterként Magyar Bálint meg is tette.
Elítéljük, hogy az iskola szegregáljon a saját érdekében, ennek korlátozását elkezdtük, és ezt folytatni is szeretnénk. A szülő pedig csak akkor írathassa máshova a gyerekét, ha a kiszemelt iskola nem telik meg a körzetből jelentkező gyerekekkel - fejtette ki Sándor Klára.
Integrált oktatást
Az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője az InfoRádiónak azt mondta: az óvodákban és iskolákban meg kell oldani a különböző társadalmi rétegekből származó gyerekek együttes nevelését.
A szabad iskolaválasztást össze kell tudni egyeztetni az alapvető társadalmi célokkal, el kell kerülni a mesterséges szegregációt - hangsúlyozta Tatai-Tóth András, hozzátéve: a megoldások megtalálásánál figyelembe kell venni a pedagógiai és szociológiai szempontokat, és ehhez kell hozzáigazítani a jogszabályi hátteret.
Megfontolják
Lamperth Mónika javaslatára az Oktatási és Kulturális Minisztérium korábban úgy reagált: érdemes megfontolni a felvetést, és az Oktatási Kerekasztal szakemberei foglalkoznak azzal, miként lehetne igazságosabbá tenni az oktatási rendszert. Decemberre készül el az erre vonatkozó szakmai koncepció.
A minisztérium államtitkára úgy vélte: a magyar szülők az állami közoktatásban, nemzetközi összehasonlításban példátlanul nagy autonómiát kapnak. A tehetősebb, iskolázottabb szülők megtehetik, hogy gyermeküket oda írassák, ahová szeretnék, a kisebb érdekérvényesítési képességgel bírók gyermekeit így hátrány éri.
A szakember nem hisz benne
Az Országos Cigány Önkormányzat már korábban közölte: támogatja a szociális és munkaügyi miniszter kezdeményezését, amely szerint felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást.
Vekerdy Tamás gyermekpszichológus az InfoRádiónak nyilatkozva ugyanakkor azt mondta: nem hisz abban, hogy Magyarországon járható út lenne a szabad iskolaválasztás megszüntetése, és hogy a lépés egyenlő esélyeket teremtene a hátrányos helyzetűek és a jobb módúak számára.
A szakember szerint a gyermekek esélyegyenlőségének javítását a pedagógusképzés megváltoztatásával kellene kezdeni, mert "ami a legfontosabb az iskolában, az a tanár és a diák közötti interakcióban dől el".
Hanganyag: Nagy Tamás