Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter már korábban jelezte, hogy nem tartja elfogadhatónak a Tőketerebesre tervezett széntüzelésű erőmű környezeti hatástanulmányát, és pótlólagos elemzéseket kér az illetékes szlovák hatóságtól.
A miniszter szerint a munkaanyag nem mutatja be megfelelően a levegőszennyezés hatását, ökológiai és vízvédelmi szempontból pedig egyáltalán nem vizsgálja az országhatáron átterjedő hatásokat.
"Egy igen jelentős szénerőmű épülne fel, amelynek nem 20, hanem 50 kilométeres körzetben lenne hatása a környezetre, káros hatása. Ezért is ellenezzük a leghatározottabban ezt a tervet. Arról, hogy a beruházás milyen környezeti károkat és veszélyeket okozna, komolytalan környezeti tanulmányt készítettek" - jelentette ki a miniszter.
A miniszter további adatokat kér
Fodor Gábor szerint szükséges a levegőbe jutó nehézfémek, valamint a rákkeltő anyagok kiülepedésének a talajra, a növényzetre és az állatvilágra gyakorolt hatásának elemzése is; csakúgy, mint annak a vizsgálata, hogy a salak és pernye hogyan változtatja meg a talaj és a felszín alatti vizek környezetét.
A miniszter további adatokat kért arról is, hogy a tervezett erőmű hogyan érinti a magyarországi védett és Natura 2000-es területeket, illetve milyen hatással lehet a Bodrog folyó ökológiai állapotára és a tokajhegyaljai történelmi borvidékre.
A mai napon Sátoraljaújhelyen közmeghallgatást tartanak, ahol az érintett helyi lakosság és a civil szervezetek képviselői tehetnek fel kérdéseket a széntüzelésű erőmű beruházójának.
Háromezer tiltakozó aláírás
Szamosvölgyi Péter polgármester az InfoRádiónak elmondta: ők is azokat a kérdéseket intéznék a szlovák félnek, amelyeket írásban a minisztérium is megküldött a beruházónak.
A polgármester elmondta továbbá, hogy 2 hét alatt több mint 3 ezer tiltakozó aláírás gyűlt össze a városban. A tőketerebesi önkormányzat egyébként szintén nem támogatja az építkezést. A közmeghallgatást újabb konzultáció követi majd.
A szlovák hatóságok kötelesek mérlegelni a magyar lakosság véleményét és a hivatalos magyar álláspontot, ám Magyarország az ügyben nem rendelkezik vétójoggal.
Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa