A Magyar Villamos Művek október 25-i áram-árverését követően az egyik nagy vevő, az ELMÜ igencsak borsos emeléseket előrevetítő elvi becsléssel állt elő. Az áramkereskedő cég szerint a termelőüzemeknek 17-36, a bevásárlóközpontoknak 23-33, az egyetemeknek 32, az irodaépületeknek pedig 31-33 százalékkal nőne az áramszámlájuk.
A Magyar Nemzet arról ír, hogy egyre nagyobb gondot okoznak a MÁV-nak a színesfém-tolvajok és a rongálók. Tavaly 11 millió forintot tett ki a közvetlen veszteség, az úgynevezett közvetett kár azonban mostanra már 3-4 milliárd forintra rúg. Szinte mindennapossá váltak a vasutat érintő rongálások: lopják a kábeleket, megpróbálják felszedni a síneket, sőt a közelmúltban is többször helyeztek betontömböket a mozdonyok elé. A gazdasági tárca 6-9 milliárd forint megtakarításra számít a szárnyvonalak megszüntetéséből, kérdés azonban, hogy megéri-e fenntartani, őriztetni a tolvajok könnyű prédájává váló, ideiglenesen pihentetett síneket és épületeket.
Az Index szerint egy francia állami vasúti cég segít kitalálni, hogy mi legyen a Nyugati pályaudvar mögötti 30 hektáros terület sorsa. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság a közelmúltban felállította a Programalkotó Fórum nevű társaságot, amelynek célja, hogy kidolgozza a Nyugati mögötti terület jövőjét. A fórumnak tagja az Arep nevű francia vasúti cég is, amely függetlenként képes lehet összehangolni az elképzeléseket. Az Arepet nem pályázaton választották ki, hanem széleskörű tapasztalatai miatt hívták meg a Programalkotó Fórumba.
Hanganyag: Szabó Zsuzsa