Jövő szerdán két órára leáll az autóbusz közlekedés Békésben

InfoRádió / MTI
2007. november 14. 12:21
November 21-én reggel hat és nyolc óra között egyetlen helyi- és helyközi járat sem fog elindulni Békésben, a Körös Volán Zrt.-hez tartózó autóbuszok közül - közölte a vállalatnál működő Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet vezetője.

Hoffmann Antal elmondta: a dolgozók azért tartanak figyelmeztető sztrájkot, mert tiltakoznak az egészségügy reform, a nyugdíjkorhatár emelése és a korkedvezményes nyugdíj megváltoztatása ellen.

A Ligához tartozó szakszervezet vezetője hozzátette: a reggel hat óra előtt induló járatok végig közlekednek kijelölt útvonalakon, ám hat órától nyolc óráig nem indítanak új járatokat.

Hoffmann Antal várakozási szerint teljes körű lesz a sztrájk, mert a vállalatnál működő másik szakszervezet is felszólította tagjait, hogy támogassák törekvéseiket.

A szakszervezeti vezető különösen nehezményezte, hogy a kormány meg akarja szüntetni a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét. Mint mondta, eddig 10 éves munkaviszony után két év, majd minden további öt év után egy-egy év korkedvezmény járt a dolgozóknak.

A korkedvezmény lehetőségét ráadásuk "típusfüggővé" tették, vagyis ezek a kedvezmények csak azoknak a gépkocsivezetőknek járnak, akik 1992 előtt gyártott járműveken közlekednek, illetve egy bizottság dönt arról, hogy az adott típusú buszt vezető sofőrnek jár-e ez a kedvezmény.