Hamarosan megnyílik Budapest legnagyobb bevásárlóközpontja, de hogy mindez mekkora káoszt okoz a környék jelenleg is túlzsúfolt közlekedésében, az egyelőre megjósolhatatlan. Az Arena Plaza a Kerepesi úton, éppen két metrómegálló között van, amelyek meglehetősen messze is vannak egymástól.
Gyalogosan ezért szinte megközelíthetetlen, főleg, hogy nem sok embernek van kedve a kipufogógázos Kerepesi úton sétálni, az autók mellett.
Vitézy Dávid elmondta: jelenleg egyetlen közlekedési eszköz jár arra, a 80-as troli, amely azonban jelenleg is túlzsúfolt. A beruházó ugyan elindít egy saját buszjáratot, az egyesület szóvivője szerint ez azonban nem oldja meg a problémát, mivel legfeljebb két busz cirkulál majd a környéken, így ezek nagyjából félóránként indulnak el.
Mint mondta, a beruházót arra kellett volna kötelezni, hogy járuljon hozzá a környék tömegközlekedésének fejlesztéséhez. Ezzel azonban nem most, hanem még akkor kellett volna foglalkozni, amikor kiadták a bevásárlóközpont építési engedélyét, akkor ugyanis a főváros még jó alkupozícióban volt.
Szerinte szomorú, hogy Budapesten úgy épülhetnek fel lakóparkok vagy bevásárlóközpontok, hogy a beruházó számára senki sem írja elő a tömegközlekedés fejlesztését.
Hanganyag: Tenczer Gábor