A tej- és tejtermékek iránt az elmúlt hónapokban rendkívül megemelkedett a kereslettel magyarázta Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke az áremelkedést.
A másik ok, hogy a magyar gazdák külföldön adják el a tejet, de ez csak kisebb mértékben magyarázza az áremelést, a beszállítói szerződéseket ugyanis már az év elején megkötötték - tette hozzá. Egy olasz vagy német partnertől akár 30-35 százalékkal magasabb árat kapnak a tejért a gazdák.
A Tej Terméktanács elnöke emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a friss tej felvásárlási ára 75 forint volt szeptemberben, vagyis a termelői ár növekedése nem indokolja, hogy tovább nőjenek a kiskereskedelmi forgalomban tapasztalható 250 forint körüli árak.
Az áremelkedés és a tejhiány miatt egy szeptemberi felmérés szerint Magyarországon és Németországban is jelentősen - 7-8 százalékkal - visszaesett a fogyasztás - mondta el az InfoRádiónak Sánta Zoltán, a Gfk Hungária Piackutató marketing csoport vezetője.
A két ország között annyi a különbség, hogy a gazdasági megszorító intézkedések következtében itthon már 2006 szeptemberében volt egy drasztikus tejáremelés.
Hanganyag: Rezsek Gyõzõ