Több mint 50 ezer gyermek járhat erdei iskolába

Infostart
2007. november 12. 15:05
Új erdei iskolák építésére, illetve tevékenységbővítésre is lehet pályázni a 2007-2008-ban rendelkezésre álló 1,6 milliárd forintos uniós pénzből. Az oktatási tárca tananyagfejlesztésre elkülönített 27 milliárd forintos keretét szintén megnyitja ezen iskolák számára is.

Jelenleg 67 minősített erdei iskola működik Magyarországon - mondta az InfoRádióban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára. Ezek az intézmények évente 25-30 ezer diákot tudnak fogadni.

A források segítségével azonban akár 200-ra is emelkedhet az erdei iskolák száma, így több mint 50 ezer diák számára nyílik meg a lehetőség arra, hogy ilyen intézménybe járjon - tette hozzá Kovács Kálmán.

Az államtitkár hangsúlyozta: egyre több iskola próbálja meg az oktatási-nevelési programjába beilleszteni az erdei iskolát.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke szerint viszont nem az iskoláknak, hanem a gyerekeknek kellene megkapniuk az erdei iskolák építésére és fejlesztésére szánt pénzt.

A magas utazási költségek miatt be kellene vezetni, hogy ezekre a helyekre 90 százalékos kedvezménnyel utazhassanak a diákok - mondta el az InfoRádiónak Keszei Sándor, aki szerint a megpályázható 3,6 milliárd forintot előre meghatározott vállalkozók kaphatnák meg.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Keszei Sándor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást