Kijavítják a megrongált játszótér hibáit, addig azonban egyes játékokon ott marad a figyelmeztető felirat, mivel ezeket balesetveszélyesnek minősítették - mondta az InfoRádiónak Dunakeszi polgármestere.
Kecskeméthy Géza hozzátette: azért nem zárták le az egész játszóteret, mert vannak ott most is használható játékok.
A polgármester szerint nem tudják majd idejében teljesíteni a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendeletét, amely szerint 2008. december 31-ig minden hazai játszóteret megfelelő állapotúra kell alakítani, mivel ehhez nincs meg a megfelelő pénzügyi fedezet.
Hozzáfűzte: az önkormányzat igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a játszótereket megfelelő állapotba hozzák.
Változó szempontok
Kecskeméthy Géza szóvá tette, hogy a Magyarországon működő minősítő cégek más-más szempontok szerint vizsgálják a játszótereket.
"Lehet azt mondani, hogy két minősítő ugyanazt a hibát sosem állapítja meg" - közölte a polgármester.
Elmondta: a legutóbbi ellenőrzés során feltárt hibákat a tavaszi szezonra tudják kijavítani.
Az egyik játszótér-minősítéssel foglalkozó cég munkatársa elismerte, hogy a GKM által kijelölt minősítőintézetek többféleképpen értelmezik a balesetveszély fogalmát.
A 25 ezer hazai játszótér 40 százalékát vizsgálták meg eddig, és ennek húsz százaléka balesetveszélyes - mondta az InfoRádiónak a három éve alapított Magyar Játszótér Szövetség elnöke.
Makove Zsolt szerint a szabványosítás 2008 végi határidejét legalább tíz évvel ki fogják tolni, mert a minisztériumi rendeletet képtelenség ennyire gyorsan végrehajtani, hasonlóan a közintézmények sokszor halogatott akadálymentesítéséhez.
Hanganyag: Herczeg Zsolt