Az SZDSZ bízik abban, hogy a szocialista párt lezárja belső konfliktusait és visszatér a közös koalíciós kormányzás medrébe - mondta Kóka János szabad demokrata pártelnök a párt választmánya, az Országos Tanács ülése után.
A testület támogatásáról biztosította az elnököt, illetve a kisebbik koalíciós párt ügyvivői testületét a reformok életben tartása érdekében.
Kóka János szerint az egészségbiztosítás, a vasúti mellékvonalak megszüntetése, vagy az adótörvények körül tapasztalható feszültségek és felpuhítási kísérletek nem koalíciós jellegűek, hanem az MSZP belső feszültségeiről van szó.
Az SZDSZ elnöke kiemelte: aláírt szerződésük is van koalíciós partnerükkel az egészségügyi reformról, amely nyáron kompromisszummal született meg és több kompromisszumot már nem tartanak elképzelhetőnek, mivel az a rendszer működőképességét veszélyeztetné.
A pártelnök bírálta a szocialistákat a vasúttörvény körüli magatartásuk miatt. Kóka János emlékeztetett, hogy a két koalíciós párt délután öt órától este háromnegyed nyolcig egyeztetett a mellékvonalak megszüntetéséről és a szocialista partnerek egy része is megdöbbent akkor, amikor észrevették, hogy pártjuk a két időpont között juttatott el közleményt a Magyar Távirati Irodához, amelyben az szerepelt, hogy kihátrálnak a vasúti reform mögül.
A gazdasági és közlekedési miniszter kiemelte, hogy 2010-ig 40 milliárd forintot akarnak megtakarítani a jelenlegi pazarló vasúti gazdálkodásból, amit nem kivonni kívánnak a vasútból, hanem annak fejlesztésére akarnak fordítani kiemelt infrastrukturális korszerűsítésként 2013-ig, együtt az európai uniós támogatásokkal, mint az egészségügy esetében a magasabb színvonalú közszolgáltatások érdekében. Azokat a vonalakat kell fejleszteni, amelyeken valóban tapasztalható utazási igény - tette hozzá.
Kóka János szerint szocialista-fideszes együttműködéssel szavazta le az Országgyűlés az úgynevezett kisadók összevonását, egyszerűsítését. Hozzáfűzte: nem szeretné, ha ugyanez megismétlődne az értékalapú ingatlanadó lehetőségének kiiktatásával.
Az SZDSZ elnöke kifejtette: azért vonták vissza adócsökkentési javaslatukat, hogy az abban a formában már a konvergenciaprogramot veszélyeztette volna, mivel nem tudták meggyőzni a szocialistákat arról, van költségvetési tartalék az adócsökkentésre, és így javaslatuk elfogadásával kiadáscsökkentés nélkül esett volna el bevételtől a költségvetés. Hozzátette: reméli, hogy január végéig, amikor egyeztetést folytatnak az egész közteher és adórendszerről a szocialisták is rájönnek, hogy létezik ilyen tartalék.