A tudomány szerepének fontosságát hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke a Tudomány Világfórumának zárónapján a Parlamentben. Szili Katalin azt mondta: a tudásfejlesztés megfelelő körülményeinek megteremtése és az innovatív gondolatok ösztönzése a döntéshozók feladata.
Werner Arber Nobel-díjas tudós, a fórum tanácsának társelnöke sikeresnek nevezte a harmadik világfórum eredményeit és emlékeztetett arra, hogy a tudósok a politikusok nélkül nem tudják garantálni a fenntartható fejlődést.
Pléh Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkár-helyettese a globális tudomány fejlődéséhez szükséges versenyt és együttműködést említette.
Gyurcsány kiosztotta a feladatokat
Mintegy 20 feladatot osztott ki a tárcáknak a kormányfő a négynapos falujáró programon - közölte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára.
Ficsor Ádám a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: az Új Magyar Falu programba összegyűjtötték az összes elérhető vidékfejlesztési pályázati forrást.
Hozzátette: kistérségenként másfél-kétmilliárd forintból tervezhetnek projekteket jövőre.
A Fidesz szerint a kormányfő programja titokban zajlott és Gyurcsány Ferenc esélyt sem adott a vidéki embereknek a problémákkal való szembenézésre és az őszinte beszédre.
Kezdvezmény a kivállalkozóknak?
A kisvállalkozásokat érintő adókedvezményi javaslatról is dönt a parlament a hétfői ülésen - közölte a pénzügyminiszter.
Veres János elmondta: az előterjesztés értelmében 6 százalékponttal csökkenhet az érintettek befizetési kötelezettsége.
A miniszter szólt arról is, hogy a kedvezményt fejlesztésre, a beruházási hitelek törlesztésére és a többletfoglalkoztatás megteremtésére fordíthatják a vállalkozások.
A Fidesz támogatja a szocialisták módosító javaslatát
Nem szavazza meg az adótörvénytervezeteket, de támogatja az MSZP módosító javaslatát az ingatlanadó bevezetésének megakadályozására a Fidesz.
Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke az InfoRádióban elmondta: az ellenzéki párt hétfőn olyan javaslatot nyújt be, amely kizárná az ingatlanadózás bevezetésének lehetőségét.
Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese válaszában emlékeztetett arra, hogy az ingatlanadó ügye azért alakult így, mert a Fidesz nem szavazta meg az arról szóló előterjesztést a Parlamentben.
Az MDF szerint a kormány az adóterhek növelésével kívánja pótolni a hiányzó bevételeket, ezért a párt nem tartja elfogadhatónak a jövő évi költségvetés tervezetét.
Katona Kálmán az országos választmány elnöke azt mondta: a jövő évi büdzsé vesztese a lakosság lesz, ezen belül is különösen a középosztály kerül nehéz helyzetbe.
Katona Kálmán közölte: a választmány áttekintette a népszavazás ügyét is és úgy döntött, hogy csak a pontos kérdések ismeretében határoznak az esetleges támogatásról.
Fizethetnek a szennyező cégek
Elkülönített kárelhárítási keretet írna elő a környezetvédelmi tárca azoknak a cégeknek, amelyeknél felvetődhet a környezetszennyezés lehetősége.
Fodor Gábor Gyöngyösön azt mondta: a csepeli galvániszap-szennyezés felszámolása 62 millió forintjába kerül az államnak.
Fodor Gábor beszámolt szólt arról is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében 214 milliárd forint használható fel a következő időszakban hulladék kezelésre.
Tiltakozás a Miniszterelnöki Hivatal előtt
Az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakítása ellen tiltakoztak az érdekképviseletek a Miniszterelnöki Hivatal előtt. A megmozduláson mintegy 1.500 ember vett részt, a tiltakozó akcióhoz több civil szervezet is csatlakozott.
A szakszervezeti konföderációk elutasították az egészségbiztosítási rendszer átalakítási tervezetét, és társadalmi párbeszéd után szolidaritáson alapuló biztosítás létrehozását sürgették.
Daróczi Dávid kormányszóvivő ismét hangsúlyozta: az átalakítás célja, hogy többletfizetés nélkül jobb egészségügyi szolgáltatást nyújtsanak, illetve, hogy erősödjön a nemzeti kockázatközösség.
Tusk hamarosan kormányt alakíthat
Lengyelországban aláírta a koalíciós megállapodást az előre hozott parlamenti választások győztese, a Polgári Platform és a centrista Lengyel Parasztpárt.
A Polgári Platform elnökét, Donald Tuskot pénteken bízta meg az új kormány megalakításával Lech Kaczynski elnök.
A kijelölt miniszterelnöknek 14 napja van a kabinet összeállítására és a kormány beiktatásához szükséges parlamenti jóváhagyás megszerzésére.
Szélsőségeseket tartóztattak le Prágában
Prágában már 54 embert letartóztattak azok közül, akik a jobboldali szélsőséges Fiatal Nemzeti Demokraták tüntetésére érkeztek; a neonáci megmozdulását nem engedélyezték a hatóságok.
Pavel Bém főpolgármester közölte: a rendőröknek eddig sikerült megakadályozniuk, hogy a neonácik megzavarják az 1938-as, hírhedt kristályéjszaka áldozataira emlékezők gyülekezetét a belvárosban. Közben szélsőbaloldali ellentüntetők is felvonultak Prágában.
Meghalt Norman Mailer
84 éves korában elhunyt Norman Mailer amerikai író. A regényíró, újságíró, forgatókönyvíró és rendező pályafutása során kétszer kapott Pulitzer-díjat, és elnyerte az amerikai könyves szakma legrangosabb elismerését is.
Norman Mailer a Meztelenek és holtak című, 1948-ban megjelent II. világháborús regényével lett világhírű író.