Néhány hete kezdte a Magyar Szocialista Párt "A nagy párbeszéd" elnevezésű, a reformok megismertetését célzó országos kampányát. Ennek keretében a párt vezetői, például Kiss Péter kancelláriaminiszter és Lendvai Ildikó, a párt országgyűlési frakcióvezetője több hónapon át tartanak fórumokat, csaknem 1300 településen.
De az Európai Uniós és kormányzati támogatási lehetőségek megismertetéséről szóló országjáró körútja közben a kormányfő is tartott egy fórumot pártelnöki minőségében Szentesen, ahol néhány tüntető is várt rá.
Nyakó István, a szocialista párt szóvivője elmondta, a rendezvények minimális költségeit a helyi szervezetek fedezik. "Itt nem a klasszikus kampányeszközök azok, amelyekkel el szeretnénk jutni az emberekhez, tehát ez nem egy választási kampány, amikor plakátokon, hirdetményeken újságban különböző pártok népszerűsítik magukat, itt az emberekkel való találkozáson van a hangsúly" - hangsúlyozta a politikus.
Akiket meg kell győzni, azokhoz nem jut el az üzenet
Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő szerint azonban ez a fajta kampány viszonylag kevés emberhez juthat el. "A választók egy jelentős része nem is tudja, hogy pontosan hol és mikor rendezik, másrészt magának a szervezésnek a módja is gyakran olyan, hogy kifejezetten a helyi szervezeteket bízzák meg azzal, hogy biztosítsák azt, hogy a megfelelő számú ember jelenjen meg. Nyilvánvalóan kétségbe vonható az a megközelítés, hogy ez jelentős befolyást gyakorolhatna azokra a rétegekre, amelyeket valójában meg kellett győzni a reformok racionalitásáról, hiszen pont azok a csoportok nem jutnak el általában ezekre a megbeszélésekre" - vélekedett a szakértő.
Fűrész Gábor hozzátette, a fórum résztvevőinek véleménye ilyen esetekben csupán elvileg befolyásolhatja a szervezők, tehát esetünkben a szocialista párt elképzeléseit. A politikusok ugyanis tudatosan nem használják fel a lakossági fórumokon megjelenő véleményeket, de a hallgatóság reakciói hatással lehetnek a pártvezetők elképzeléseire.
Hanganyag: Sigmond Árpád