Van olyan sertéstartó, akinek már arra sincs pénze, hogy demonstráljon - mondta az InfoRádióban az országos tiltakozást szervező Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára.
Ennek ellenére a szervezők arra számítanak, hogy a központi rendezvényre 300-400-an jönnek el - lesznek, akik sertéseket is hoznak magukkal -, és minden megyében szervezni tudnak legalább egy rendezvényt.
Ez utóbbi egyre nehezebb feladat, Nógrádban ugyanis már csak egyetlen sertéstelep van - mondta Tóth István.
A megmozdulás végleges programja még nem alakult ki, a pontos menetrend szerdára dől el.
A forgalomlassító demonstrációk nem zárhatók ki, de a legtöbb helyen nem ezzel akarják felhívni magukra a figyelmet a gazdák.
A titkár korábban azt mondta, hogy fél éven belül 30-40 százalékkal csökkenhet az állatállomány, mivel a gazdák az önköltségi árnál 100 forinttal kevesebbet, mindössze 240 forintot kapnak a sertéshús kilójáért.
Hanganyag: Herczeg Zsolt