A tudós testület 1997 óta emlékezik meg a magyar tudomány ünnepéről.
Az Országgyűlés 2003-ban nyilvánította hivatalosan magyar tudomány ünnepévé november 3-át, azt a napot, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokainak éves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására.
Az idei, csaknem egy hónapon át tartó, több mint 400 eseményből álló rendezvénysorozat címe A tudomány iskolája.
Viszik a pénzt a postások
Megkezdték az emelt összegű nyugdíjak folyósítását - jelentette be a kormányszóvivő.
Budai Bernadett elmondta: a 2,7 millió nyugdíjas átlagosan 120 ezer forintot kap ebben a hónapban. Hozzátette: az idősek novemberben a már magasabb nyugdíjat, a tíz hónapra visszamenőleg járó emelést, a 13. havi nyugdíj második, már ugyancsak emelt összegű részletét, valamint ennek első, már márciusban kifizetett részletének korrekciós különbözetét kapják meg.
Hangsúlyozta: idén - a januári és a novemberi emeléssel együtt - a nyugellátások összesen 6,5 százalékkal emelkednek.
A Fidesz szerint az idén eléri a 12 százalékot a nyugdíjas-infláció.
Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője hangsúlyozta: az élelmiszerek drágulása elsősorban az időseket érinti hátrányosan, a kormány gazdaságpolitikájának pedig a nyugdíjasok a legnagyobb vesztesei.
Visszakapta hárommillió forintját a vásárhelyi kormány
Visszakapta a korábban bírságként kiszabott hárommillió forintot az Egészségbiztosítási Felügyelettől a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház - erősítette meg az InfoRádió értesülését a felügyelet elnöke.
Kovácsy Zsombor azt mondta: a kamatok a hatóságnál maradtak, és ha a bíróság jogerős ítéletében elmarasztalja az intézményt, akkor a büntetést újra meg kell fizetni.
A hódmezővásárhelyi kórháznak azután kellett 3 millió forintos bírságot fizetnie, hogy április 6-án egy 67 éves mindszenti férfi Hódmezővásárhely és Szentes között elhunyt egy mentőautóban, miután a hódmezővásárhelyi kórház ügyeletes orvosa ellátás nélkül továbbküldte a területileg illetékes szentesi intézménybe.
A vizsgálat alapján ez a körülmény is közrejátszhatott a beteg halálában. A hódmezővásárhelyi kórház nem ismerte el vétkességét, és fellebbezett.Emeli az üzemenyagok árát a MOL
Bruttó 6 forinttal emeli a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán az MOL Nyrt.
Az üzemanyagárak legutóbb egy hete emelkedtek, akkor a gázolaj 6, a benzin 4 forinttal drágult.
A mostani emeléssel a benzin átlagára eléri a 300 forintot, a gázolajé pedig 280 forint körül lesz. Szakértők piaci folyamatokkal magyarázzák az újabb áremelést.
Javuló kilátások Londonban
A leminősítést valószínűsítő negatívról stabilra javította a fő szuverén magyar adóskockázati besorolások kilátását a Fitch Ratings.
A nemzetközi hitelminősítő szerint ma a korábbinál nagyobb a bizalom aziránt, hogy a magyar kormány az idén és jövőre sikerrel teljesíti költségvetési hiánycsökkenési céljait.
A Fitch Ratings kevesebb mint egy éven belül a második nagy nemzetközi hitelminősítő, amely - a besorolások módosítása nélkül - negatívról stabilra javította a magyar kilátást, vagyis levette a napirendről a magyar adósosztályzat visszaminősítését.
Tavaly decemberben a Standard & Poor's tette ugyanezt, a konszolidációs erőfeszítések melletti kormányzati elkötelezettségre hivatkozva.
Lemondott a lengyel kormány
Varsóban benyújtotta kormánya lemondását Lech Kaczynski államfőnek a miniszterelnök. Jaroslaw Kaczynski azt mondta: Lengyelország pozíciója az elmúlt két évben megerősödött az Európai Unión belül, ezért emelt fővel fejezik be feladatukat.
A lengyel kormány azután távozik, hogy a Jog és Igazságosság pártja vereséget szenvedett az október 21-én tartott előre hozott parlamenti választáson.
A voksolást a jobbközép liberális Polgári Platform nyerte, amelynek vezetőjét az államfő még a héten megbízza az új kormány megalakításával. Donald Tusknak ezután két hét áll rendelkezésére, hogy összeállítsa kabinetjét, és bizalmat kapjon a varsói törvényhozásban.