Simon Róbert Balázs, a Fidesz győri alelnöke közleményében úgy fogalmazott: a győri szocialista vezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást, hazudozásaik és alaptalan vádaskodásaik miatt, még akkor sem, ha ezt központi pártutasításra teszik.
Neupor Zsolt, az MSZP győri szervezetének elnöke korábban arról számolt be, hogy a város Gazdasági, Informatikai és Idegenforgalmi Bizottsága - amelynek elnöke Szijjártó Péter volt - a Fidelitashoz kötődő cégeknek ítélt oda támogatásokat.
A szocialista politikus azt mondta: megteszik az ügyben a szükséges lépéseket, akár a rendőrség, akár az ügyészség felé.
Németh Zoltán, Győr fideszes alpolgármestere erre reagálva hangsúlyozta: a bizottságba delegált két MSZP-s tag is megszavazta a pénz odaítélését, és az egyik cég tavaly, az MSZP-SZDSZ vezetés idején is kapott támogatást.