A politikus elmondta: az Európai Parlament hozzájárulásának eredményeként előbb a szárazföldi és a vízi határokon, jövő márciusban pedig - a menetrendváltással - a légi közlekedésben is életbe léphet a szabályozás.
Takács Albert emlékeztetett arra: az ukrajnai és a szerbiai magyaroknak továbbra is vízumot kell váltaniuk, ugyanakkor a 20 euróért megvásárolható vízum a magyar-ukrán kishatárforgalomban 50 kilométeres határsávban szabad mozgást biztosít.
Az igazságügyi és rendészeti tárca vezetője szólt arról is, hogy Magyarország és Románia között marad a vízummentesség, Horvátországba pedig továbbra is személyi igazolvánnyal lehet utazni.
Új megyei vezetők
A miniszter arról is beszámolt, hogy jövő héten nevezi meg a megyei főkapitányságok új vezetőit.
Takács Albert kifejtette: azért mentettek fel több rendőri vezetőt, mert január 1-étől összevonják a rendőrséget és a határőrséget, így nem tartható fenn, hogy a megyei struktúrában csak rendőri vezetők legyenek.
Az országos rendőrfőkapitány tegnap hat megyei rendőrfőkapitány kinevezésének visszavonását kezdeményezte az igazságügyi és rendészeti miniszternél. Bencze József Baranya, Bács-Kiskun, Heves, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye rendőrfőkapitányainak felmentését javasolta.
A gyülekezési törvény esetleges módosításáról Takács Albert az InfoRádiónak azt mondta: a tervezet szerint a rendőrség azonnal kiemelné a tömegből a maszkot viselő embereket, viszont a be nem jelentett tüntetéseken nem oszlatnának automatikusan.
Hanganyag: Nagy Tamás