Győr fideszes alpolgármestere bizottsági jegyzőkönyvekkel bizonyította, hogy az MSZP által kifogásolt két fideszes érintettségű vállalkozás pályázatát a győri önkormányzat gazdasági bizottságának két szocialista tagja mindkét alkalommal megszavazta, amikor a testület elé került az ügy, ugyanakkor a vállalkozásokkal kapcsolatban álló két fideszes politikus a voksolás előtt bejelentette érintettségét, és tartózkodott a szavazástól.
A győri Fidesz elnöke kitért arra, hogy ugyanezen pályázati kiírás alapján 2006-ban, még az MSZP-SZDSZ közgyűlési többség idején is kapott 500 ezer forintos támogatást a Radnóti Ákos érintettsége miatt most kifogásolt cég.
Németh Zoltán ugyanakkor arról is beszélt, hogy ebben az időszakban egymillió forintot nyert a Szenior 2003 Kft., amelynek ügyvezetője a szocialisták önkormányzati képviselőjelöltje volt 2006-ban, édesapja pedig a gazdasági bizottság tagja.
Szintén 600 ezer forintot nyert a KIR Kft., amelynek ügyvezetője Kun András MSZP-s képviselő fia - tette hozzá.
Neupor Zsolt, az MSZP győri szervezetének elnöke azt mondta: a győri önkormányzat gazdasági bizottsága, amelyet Szijjártó Péter vezet, súlyos milliókat ítélt meg fideszes politikusok és családtagjaik tulajdonában lévő cégeknek, és az eset bűncselekmény elkövetésének gyanúját is megalapozhatja.