Péntek éjjel egy, otthonában szülő nőhöz riasztották a mentőket Budapesten. Az asszony azt mondta: tervezett otthonszülés volt, de a mentők sem a szülést vezető bábát, sem orvost nem találtak a lakásban.
A nőt életveszélyes állapotban szállították kórházba - erősítette meg az InfoRádiónak a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főorvosa. Csákány György szerint az asszony erősen vérzett és a méhlepény nem vált le, amely nem a bábák hibája.
Ha kórházba szült volna, sokkal előbb kap ellátát, nem veszít ennyi vért és nem kerül életveszélyes helyzetbe - mondta.
Az apa tagadta, hogy a bábák magára hagyták volna a szülő nőt. Azt mondta: ők tanácsolták neki, hogy hívjon mentőt.
Az anya már második gyerekét szülte otthon, és az első esetben is kórházba került, hasonló komplikációk miatt. A rendőrséghez egyelőre az ügyben nem érkezett feljelentés.
Szeptember közepén meghalt egy újszülött Budapesten, akit otthon akart világra hozni édesanyja egy XII. kerületi születésházban, de a vajúdás során komplikációk léptek fel. A rendőrség az ügyben közigazgatási eljárást indított.
Magyarországon évente pár száz asszony vállalja, hogy otthon és nem egészségügyi intézményben szüli meg gyermekét. Bár törvény nem tiltja az otthonszülést, a jogszabályok nem egyértelműek.