Orbán Viktor az erdélyi Avasújvárosban arra bíztatta az ottani magyarságot, hogy ne törődjenek bele a mai Magyarországon tapasztalt viszonyokba, hanem fogjanak össze és válasszanak méltó vezetőket.
A Fidesz elnöke Tőkés László európai parlamenti választási kampánykörútján hangsúlyozta, hogy a romániai magyaroknak elsősorban autonómiára van szükségük.
"Azért járom most Erdélyországot, hogy mindenhol, ahol lehet, ezt elmondjam a magyaroknak, és megkérjem Önöket, ne törődjenek bele abba, amit látnak, ne adják fel, ne engedjék, hogy úrrá legyen Önökön az apátia" - hangoztatta a Fidesz elnöke.
Orbán Viktor leszögezte: az Erdélyben élő magyar közösségeknek elsősorban autonómiára van szükségük, arra, hogy saját életük legfontosabb ügyeit saját kezükbe vegyék.
Az autonómiát azonban nem fogják ajándékba kapni Brüsszelből, azt ki kell harcolni - tette hozzá. Ezért arra biztatta a romániai magyarokat: olyan embert küldjenek az Európai Parlamentbe, aki képes képviselni az autonómia ügyét.
Tőkés László püspök szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget súlyos felelősség terheli, amiért az önrendelkezésért folyó küzdelem ma még csak az elején tart.