Az SZDSZ emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi kabinetjének vezetője közölte: a 2008-as költségvetés és adótörvény tárgyalása során kívánják benyújtani az erről szóló javaslatukat.
Gusztos Péter hangsúlyozta: az SZDSZ egy, az államtól független, hatékony és igazságos civil finanszírozási illetve egyházfinanszírozási rendszer létrehozását szorgalmazza.
A liberális politikus hozzátette: az általuk javasolt megoldás a döntés jogát a civilek és hívők kezébe adná. A javaslat fontos eleme a nagykorú, de nem adózó magyar állampolgárok bevonása a felajánlók körébe, ami lényegesen kiszélesítené a ma felajánlásra jogosultak körét - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.
Gusztos Péter közleményében azt írta: a koncepció szakmai részleteinek véglegesítése előtt azért kezdeményeznek egyeztetést a civil szervezetekkel és az egyházak képviselőivel, hogy biztosítani tudják egy méltányos és hatékony támogatási rendszer kialakítását.